Az ideális családi házat megtalálni nem könnyű, így sokan döntenek a házépítés mellett. Ilyen esetekben gyakran előfordul, hogy olyan telket vásárolnak az érintettek, amin már áll egy lebontásra váró épület. Az épületbontás összetett, többlépcsős folyamat, mégis maximum néhány napot vesz igénybe egy átlagos családi ház esetében. Azonban számos teendő van ezzel összefüggésben, amikre érdemes nagy hangsúlyt fektetni, hiszen megkönnyíthetik saját dolgukat a tulajdonosok. Nézzük, mire érdemes figyelni!

•    Engedélyeztetés: Az épületbontás gyakorlati megvalósítását minden esetben a szükséges engedélyek beszerzése előzi meg. Mivel az új ház építése szintén engedélyhez kötött, érdemes egy körben intézni a papírmunkát, ugyanis lehetőség van arra, hogy az új épület engedélyezési tervének részeként csatoljuk a bontásra irányuló kérelmet is.
•    Sittszállítás: Ahogyan az épületbontás halad, úgy gyűlik az ebből származó hulladék, amit már menet közben célszerű szelektálni. Ez egyfelől környezetvédelmi célokat szolgál, másfelől költségeinket is csökkenthetjük általa, hiszen például hasznosíthatjuk a későbbiekben a jó állapotú téglákat vagy eltehetjük tüzelőnek a faanyagot.
•    Tereprendezés: Az épületbontás folyamatának utolsó lépése a tereprendezés, ami különös körültekintést igényel. Mivel a lebontott épület helyére új ház kerül, így egyben az építkezés első lépését is jelenti a tereprendezés, hiszen ez fogja megalapozni a munkálatokat.

Amennyiben Ön is profi szakemberekre bízná az épületbontást, forduljon bátran a Böhmer Kft. munkatársaihoz! Munkánkat szakszerűen végezzük, és mindenben ügyfeleink rendelkezésére állunk, hogy az épületbontást érintő teendők ne jelentsenek terhet! Nézzen körül www.bohmerkft.hu weboldalunkon, és ismerje meg, milyen lehetőségeket kínálunk Önnek! Felmerülő kérdéseit tegye fel bátran, szívesen segítünk, ha kapcsolatba lép velünk elérhetőségeink egyikén. Hívjon minket a +36-28-559-495-ös telefonszámon vagy írjon üzenetet a bohmerkft2002@gmail.com e-mail címre!