Az ipari hamburgerpogácsa prés alapvető darabja az olyan vendéglátó egységnek, aminek a menüjében szerepel a hamburger. A hamburger még az elegáns éttermek étlapjának is a része lehet, nem csak büfék és hamburgerezők kedvelt finomsága. Azonban a hamburgerek között óriási különbségek lehetnek és itt most nem a kísérletező kedvű szakácsok újításaira gondolunk, hanem szigorúan a minőségre irányítjuk a figyelmet. A kiváló alapanyagok használat és a hamburgerben megteremtett íz harmónia jelenti  ennek a fogásnak a lényegét. A húspogácsa kérdése szintén nem elhanyagolható, hiszen ez adja a hamburger legfontosabb részét. A valóban minőségi konyhákon helyben készül a húspogácsa, színhúsból, formázva, nem pedig fagyasztott termék kerül a zsemlébe.

A hamburger elkészítésével komolyan foglalkozó konyhán az ipari hamburgerpogácsa prés egy alapdarabnak számít, ami nélkül maga az étel sem készülhet el a kitűzött színvonalon. A finom, szaftos, fűszeres húsból természetesen kézzel is meg lehet formázni a hamburgerpogácsát és vannak, akik ragaszkodnak is ehhez a részlethez, például a rusztikus, kézműves jellegű hamburgerek esetében. Mégis érdemes kihasználni az ipari hamburgerpogácsa présben meglévő lehetőségeket.

Az ipari hamburgerpogácsa prés használatával minden egyes húspogácsa tökéletesen egyforma lesz, szabályos és szimmetrikus. Az ipari hamburgerpogácsa prés ereje és formája gondoskodik arról, hogy a hús ne essen darabjaira, sütés közben is meg tudja tartani a formáját. Az sem elhanyagolható részlet, hogy a konyhai előkészítés meggyorsítását is az ipari hamburgerpogácsa prés segítségével lehet elérni.

A www.cmgasztro.hu webcímen a CMgasztro cég termékeiről található részletes ismertető, köztük a hamburgerpogácsa présről is. A honlapon minden, általunk forgalmazott, a vendéglátásban nélkülözhetetlen gép, berendezés megfizethető áron megtalálható. Ha felkeltettük az érdeklődését, lépjen velünk kapcsolatba a következő elérhetőségek egyikén: info@cmgasztro.com, 06-70-624-61-00, 06-30-316-27-31.