Az egészségügy területén dolgozik, és az Ön feladata a védőeszközök, védőruházatok beszerzése? Olyan fizikai munkát végez, amely során nagy mennyiségű por, gáz vagy gőz képződik? Védőfelszerelés nélkül nem tudja a saját, és mások egészségét megfelelően óvni, ezért elengedhetetlen a légzésvédők használata.

Az egészségügyben sok területen előfordulhat, hogy szükséges a légzésvédők alkalmazása. A fertőző betegek ápolása során, vagy a különleges ellátást igénylő sérültek környezetében nélkülözhetetlen lehet a védőeszközök használata, mint például a légzésvédő. Járvány idején az egészségügyben dolgozóknak, különösen akik közvetlenül érintkeznek a fertőzöttekkel, az előírásoknak megfelelő öltözetben kell megjelenniük. Egyes kutatási területeken dolgozó emberek, és a laboratóriumok munkatársai szintén nap, mint nap alkalmazzák a hatékony védőeszközöket. Előfordulhat, hogy szükség van közintézmények, közterületek fertőtlenítésére. Ilyen esetekben a feladatukat felelősségteljesen ellátó embereknek szintén kötelező a védőeszközök, így a légzésvédő alkalmazása is.

Ha olyan ipari tevékenységről van szó, amely során nagy mennyiségű por keletkezik, az ott dolgozóknak fontos magukat védeni. Annak érdekében, hogy a légzőszervrendszerük ne károsodjon, és elkerüljék a betegségek kialakulását, feltétlenül fontos a légzésvédők használata. Az építőiparban és a gépiparban is adódnak olyan munkafolyamatok, amelyek nem teljesíthetők védőeszközök nélkül. A vegyipar területén több esetben veszik igénybe ezeket a testi épséget védő kellékeket.

Annak megfelelően, hogy milyen területen van szüksége speciális eszközre, választhat a szűrt levegős légzésvédők, és a rásegítéses légzésvédők közül. Cégünk, a FeWe Biztonságtechnika Kft. webáruházában hozzájuthat mindkét típusú légzésvédőhöz. Tekintse meg termékeink széles kínálatát a www.fewe-vedofelszereles.hu weboldalon! Felmerülő kérdéseivel pedig keressen bennünket a 06-30-3899788-as telefonszámon, vagy küldjön e-mailt a webaruhaz@fewe-vedofelszereles.hu címünkre!