medence téliesítés magába foglal minden olyan teendőt, amivel gondoskodni lehet arról, hogy a tavaszi fürdőszezon gondtalanul induljon. Néhány egyszerű szabály betartásával, valamint a megfelelő eszközök és készítmények beszerzésével akár maguk a tulajdonosok is elvégezhetik az ilyenkor szükséges feladatokat. Lássuk, melyek a medence téliesítés legfontosabb tudnivalói!

Valamennyi nagyobb méretű, kültéri merevfalú medencét vízzel együtt kell teleltetni, vagyis a fagykárok megelőzése mellett a víz állapotának megőrzéséről is gondoskodni kell. Elsőként ki kell tisztítani a szűrő berendezést, ezt követően vízteleníteni kell a csöveket, végül az erre a célra szolgáló dugókkal lezárni a rendszert. A medence téliesítés ezen lépéseivel megóvható a gépészet, ennél azonban több feladata van a tulajdonosoknak, ugyanis a medencetestre is nagy figyelmet kell fordítani. A téli hidegben a medence vize befagy, az ezzel járó térfogat növekedés pedig megfelelő óvintézkedések nélkül szétnyomná a medence falát. Fagytestek használatával ez könnyedén megakadályozható, így a tulajdonosoknak nincs más dolguk, mint X alakban elhelyezni azokat a víz felszínén. Ahogy arról a fentiekben már szó esett, a vízről sem szabad megfeledkezni a medence téliesítés során, a mikroorganizmusok elszaporodását téliesítő folyadék használatával lehet meggátolni. Az utasítás szerint adagolva ez a folyadék segít fenntartani a medencevíz normál állapotát, melynek köszönhetően tavasszal sem kell cserélni azt. A téliesítés utolsó lépéseként gondosan le kell fedni a medencét egy téli takaróval, ezt követően a fürdőszezon kezdetéig nincs teendő.

medence téliesítés egyszerre szolgálja a tulajdonosok kényelmét és a komolyabb károk elkerülését, ezért mindenképpen nagy figyelmet érdemel. Ha szeretné szakemberek segítségét kérni az ilyenkor esedékes feladatokban, a Movatherm Bt. szakértői rendelkezésére állnak! Kattintson a www.movapool.hu weboldalra, ahol bővebben tájékozódhat termékeinkről és szolgáltatásainkról, amennyiben pedig kérdése lenne a medence téliesítés kapcsán, ne habozzon felkeresni minket! Várjuk megkeresését a +36-70-367-3505-ös és a +36-70-549-3578-as telefonszámon, illetve az info@movapool.hu e-mail címen!