Bizonyára sokan megfigyelték, hogy ősszel mintha több lenne a darázs és agresszívebbek is lennének. Ezt a gondolatot sokan elhessegtik maguktól, mondván, biztosan alaptalan, pedig van benne igazság. A darazsak életmódjából adódik ugyanis, hogy az őszi időszakban, amíg nem érkeznek meg az első fagyok, gyakrabban lehet velük találkozni és bizony ebben az időszakban valóban könnyebben lendülnek támadásba. A darázsirtás Budapesten azonban ősszel sem áll le, így kétségbe esni nem szabad.

Nyár végén, ősszel az új királynők és az ivaros hímek elhagyják a fészket és elkezdik keresni a telelőhelyüket. A konfliktus általában ebből adódik, ugyanis ideális helyszínnek tűnhet számukra a padlás, a nagyobb repedés, rés a házon, de előszeretettel költöznek be a kerti odvas fákba is. A darazsak alapvetően ilyenkor sem támadnak provokálás nélkül, ezért, ha találkozunk velük, ne hadonásszunk, ne hessegessük őket! Ha pedig fészket fedeztünk fel, akkor mindenképp szóljunk szakembernek, aki maradéktalanul, védőfelszerelést használva tudja elvégezni a darázsirtást Pest megyében!

Sajnos még mindig gyakran előfordul, hogy az emberek nekiesnek a fészeknek egy fújós darázsirtóval, azonban ez igen veszélyes és kockázatos, mert felbőszíti az állatokat. A darázsirtást Budapesten olyan szakemberre kell bízni, akinek van hozzá védőfelszerelése, illetve profi, nagyobb hatótávolságú szerrel dolgozik. Fontos, hogy a teljes kolóniát fel kell számolni, különben csak ideig-óráig szabadulunk meg a rovaroktól.

Legtöbb esetben ősszel van szükség darázsirtásra Budapesten. Csapatunk természetesen ilyenkor is az ügyfelek rendelkezésére áll, méghozzá gyorsan és kedvező áron. A darázsirtást Budapesten akár hétvégén is tudjuk biztosítani.

Bővebb információért látogasson el weboldalunkra, a www.darazsmester.hu weboldalra! Ha kérdései merültek fel a szolgáltatással kapcsolatban vagy szeretné megrendelni a darázsirtást Pest megyében, forduljon bizalommal munkatársainkhoz a +36 30 797 6466-os telefonszámon vagy az info@dezin-pro.hu e-mail címen, szívesen állnak rendelkezésére mindenben!