A szellőztetés sokféleképp megoldható az ablakok kinyitásától kezdve, egészen a legmodernebb szellőztetőrendszerekig, ám míg az előbbi nem igazán hatékony, addig az utóbbi kiépítése meglehetősen drága is lehet, főként, ha azt utólag kell egy felújított házba beépíteni, amelyben nincs előre eltervezett helye a csöveknek és berendezéseknek. Akad azonban egy másik lehetőség is, amelyet minimális bontással lehet beépíteni, ráadásul az ára is kedvező: ez az úgynevezett hővisszanyerős szellőzőberendezés.
A hővisszanyerős szellőzőberendezések viszonylag kis méretűek, és a levegő áramoltatása mellett a hőmérsékletét is megtartják, azaz az így történő szellőzés során a helyiség levegője nem hűl ki, vagy melegszik fel úgy, mint a hagyományos szellőztetés során. A hővisszanyerős szellőzőberendezés azonban emellett még szűri is a beáramló levegőt egy beépített levegőszűrő segítségével; ezt bizonyos időközönként tisztítani kell, azonban egy idő után mindenképp szükségessé válik a szűrők cseréje.
Ilyen szűrőt a megfelelő méretekben viszonylag nehéz találni, hiszen a legtöbb, ezzel foglalkozó vállalkozás csak a saját készülékeihez kínálja őket, azonban létezik megoldás is erre a problémára.
Cégünk, a Hungaro Air Matik Kft. széles kínálatában többek között a szűrők is megtalálhatóak, melyek segítségével biztosítható a helyiségekbe beáramló levegő tisztasága. Nálunk egyszerűen választhatja ki az Ön számára megfelelő termékeket, és mindent megtalálhat egy helyen a légtechnikai rendszerek kiépítéséhez, majd rövid időn belül ki is szállítjuk Önnek rendelését. Bővebb információért, illetve vásárlási szándék esetén keresse fel a www.hungaroairmatik.hu címen elérhető weboldalunkat!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődését a hővisszanyerős szellőzőberendezésekhez használható szűrők iránt, és kérdése lenne, illetve, ha tanácsot szeretne kérni, készséggel állunk a rendelkezésére; vegye fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeink egyikén: a 06-30-863-5801-es telefonszámunkon, vagy az info@hungaroairmatik.hu e-mail címünkön!