Már nem kell sokat várni arra, hogy az ember megmártózhasson a saját kerti medencéjében. A szakemberek nem győzik elégszer hangsúlyozni az ilyenkor aktuális medence karbantartás fontosságát, ennek ellenére egyesek hajlamosak erről megfeledkezni. Ez lehet szándékos vagy véletlen, például azért, mert az embereknek nincs idejük, energiájuk ezzel foglalkozni.

A medence karbantartás csökkenti az egészségügyi kockázatokat

Az első és legfontosabb érv a medence karbantartás mellett az egészségügyi kockázatok mérséklése. Egyesek nem is gondolnák, hogy mekkora veszélyeknek vannak kitéve a szennyezett víz miatt. Komoly betegségeket is előidézhet egy meggondolatlan fürdőzés, éppen ezért lényeges, hogy megtörténjen a szakszerű karbantartás.

A rendszeres odafigyeléssel, víz fertőtlenítéssel meggátolható a mikroorganizmusok elterjedése. Ha már zavaros a fürdővíz, az emberek biztosak lehetnek abban, hogy szükség van a karbantartásra.

Algásodás elkerülése

A másik kellemetlenség az algásodás, amelytől igen hamar bezöldül a fürdővíz. Ez nem túl vonzó a fürdőzés szempontjából, arról nem beszélve, hogy így még balesetveszélyes is használni a medencét. Az algától csúszóssá válhat a medence burkolata, emiatt bármikor megtörténhet a baj. Nem célszerű kockáztatni, foglalkozni kell a karbantartással, így a nyugodt fürdőzés garantált a család minden tagjának.

Foglalkozzon Ön is a medence karbantartással, bízza bátran a feladatot a Szavini Kft.-re! Ügyfeleink számára gondoskodunk a szakszerű fertőtlenítésről, tisztításról, így a víz alkalmas lesz a fürdőzésre. Ha nincs ideje, energiája, megéri hozzánk fordulni, hiszen így nem kell azért lemondania a kellemes strandolásról azért, mert nincs kapacitása a karbantartásra. Készüljön velünk kényelmesen a nyárra! Honlapunkon bővebb információkat is találhat rólunk, amit a www.szavini.hu címen ér el.

Ha kérdései lennének, keressen minket telefonon a +36-23-545-310-es számon, vagy küldjön üzenetet a szavini@szavini.hu e-mail címünkre! Munkatársaink készséggel állnak az érdeklődők rendelkezésére.