A biztonságos és hatékony forgalom érdekében nagy szükség van a KRESZ táblákra. Csak kifogástalan állapotban, a célnak megfelelően kihelyezve töltik be a szerepüket megfelelően. Éppen ezért nem csak a közlekedési táblák ára lényeges, hanem a minőségük is.
A szabályokról, az útirányokról, a veszélyekről egyaránt fontos a közlekedőket informálni. Különböző típusú táblák alkalmazására van szükség, amelyek segítségével mindenki könnyen, biztonságosan eljuthat a kijelölt célba. Ha Ön a felelős a megfelelő eszközök kihelyezéséért, több szempontot célszerű a beszerzés alkalmával figyelembe venni.
Meghatározó a közlekedési tábla ára, hiszen egyáltalán nem mindegy, mekkora összeget kell érte fizetni. Ha nagyobb mennyiség megvásárlására készül, főként lényeges tudni, hogy mire számítson a kiadásnál. Emellett viszont kulcsfontosságú a minőség, hiszen csak strapabíró, tartós, a külső hatásoknak kitűnően ellenálló eszközökkel juthat kiváló eredményre.
Mitől függ a közlekedési tábla ára?
– A mérettől és az anyagtól, mivel a nagyobb táblákhoz több anyagra van szükség, ezáltal költségesebb a kivitelezés. A szabványos méretek mellett lehetőség van egyedi kivitelre, ami szintén befolyásolja az árat. Tanácsos időtálló, megbízható terméket rendelni, és a láthatóságot növelő fényvisszaverő fólia felhasználása mellett dönteni.
– A típustól és a gyártás bonyolultságától, mivel a speciális táblák drágábbak lehetnek.
– A mennyiségtől, ezért érdemes a részletekről érdeklődni. Sok esetben csökken az egységár a darabszám növekedésével.
– A szállítási és telepítési költségektől, amelyek eltérhetnek az egyéni kérések, az adott helyszínek, és a szolgáltató által meghatározott árak szerint.
A minél egyszerűbb tájékozódás, a szabályok betartása, és a veszélyek elkerülése érdekében egyaránt fontos a KRESZ táblák kihelyezése. Ha útépítésre, bővítésre, forgalom elterelésére kerül sor, vagy sérültek, túl régiek az eszközök, és már nem töltik be a szerepüket jól, nem maradhat el az új típusok beszerzése.
Tájékozódjon a közlekedési tábla árakról és a kivitelezés során alkalmazott módszerekről is! Forduljon bizalommal a CSP Trade Kft. munkatársaihoz a 06-1-7083614-es telefonszámon, vagy az info@csptrade.hu e-mail címen! A legjobb kezekből veheti át a szükséges termékeket. Informálódjon a cég szolgáltatásáról a www.csptrade.hu weboldalon!